TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN

Tinódi Lantos Sebestyén 1505 és 1515 között született a Baranya megyei Tinódon, közrendű szülőktől. "Tisztességes és szégyenére semmi esetre sem való szülőktől vette… eredetét… kik a polgári állapotból nem léptek ki, s a nemesség fényéig nem jutottak el"- mint később nemeslevele írja. Iskoláiról nem sokat tudunk, de Baranya valamelyik egyházi iskolájában tanulhatott, ahol komoly latinos műveltséget szerzett, kifogástalanul fogalmazott, jól ismerte az antik auktorokat, a magyar krónikát. Zenei, irodalmi és történelmi műveltsége messze meghaladta korának az átlagát. Önmagát verseiben nemcsak lantosnak, hanem Sebestyén deáknak (Sebastianus literatus) is nevezte, a kassai városi iratokban pedig "Lantos Sebestyén" névvel fordult elő.

A 30-as évek végén tűnt fel először Szigetvárt, Török Bálint lantos deákjaként, ahol tanítoskodott is. Katonáskodása nem tartott sokáig, mert egy ütközetben megsebesült és további hadi szolgálatra alkalmatlanná vált. "… bal kezét Dombóváron nehéz seb gyötörte." 1541-ig Török Bálint szigetvári udvarában élt, művei szerint nagy megbecsülésben. Buda eleste és ura fogságba esése fordulópontot jelentett életében. Ezt követően évekig a dunántúli várakban szolgált, Baranyaváron Istvánffy Imrénél, majd Daruváron Webőczi Imrénél. A sárvári birtokán élő Nádasdy Tamás, nádor, valószínűleg 1545-ben a nagyszombati országgyűlésen találkozott Tinódival és hamarosan pártfogásába vette a lantos krónikást. A sárvári udvarban csupán néhány hónapot tölthetett. Nádasdy ösztönzésére Tinódi családjával Kassán telepedett le (1547) és innen járta az országgyűlések, ütközetek színhelyeit.


  Tinódi címere

((A volt Sáros vármegyei Fricsi kastély 1630-ban készült készült pártázatának egyik fülkéjében található magyaros öltözetű katona, aki egyik kezében lantot, a másikban kardot tart, valószínűleg Tinódit ábrázolja.))
Tinódi személyesen felkereste az egyes várostromok színhelyeit és a legapróbb részletekig összeszedte az ostromra vonatkozó adatokat. Számos érdekes mozzanatról csak az ő énekeiből értesülhetünk. Webőczy és Nádasdy Tamás támogatásával Ferdinánd király 1553. augusztusában "az éneklés művészetében és a históriáknak magyar nyelven ritmusokba való ékes foglalásával" szerzett érdemei elismeréseként nemesi rangra emelte és számára címereslevelet adományozott. Érdemes idézni Oláh Miklós esztergomi érsek méltatását: " Neked pedig, Sebestyén, megengedte a természet teremtője, az Isten, hogy az éneklés mesterségében s históriáknak magyar nyelven ritmusokba való ékes foglalásával múldd felül a többi korod- és állapotbeli embereket".
Műveinek gyűjteményes kiadása 1554-ben jelent meg Kolozsvárott, Cronica címmel, Hoffgreff György nyomdájában, Ferdinánd királynak szóló ajánlással. A bevezetőben írja az következőket: "…munkaiaba sokat farattam, futostam, sokat es költöttem .Igazmondo iambor vitézöktől, kic ez dolgokba ielön voltanac ertekösztem, sem adomanyert, sem baratsagert, sem felelemert hamisat be nem írtam, az mi keueset írtam, igazat írtam."
Tinódi további életéről keveset tudunk. 1556. január 30-án halt meg a Sárvár melletti Sáron.1556. január 31-én ekként számolt be a Tinódi haláláról Nádasdy-nak Perneszi György, "főemberszolga": "Tinódi Sebestyén, megunván immár a földi muzsikát, megtért az égiekhez, hogy ott, az angyalok között sokkal jobbat tanulhasson; (tetemét) e hónap utolsó előtti napján a sári atyák hamvai mellé helyeztem. Haldokolva pedig még rám parancsolt, hogy én se sokáig maradjak itt, hanem kövessem őt, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát".

  
   A Cronica egy lapja

Tinódi maga így vall céljáról a Cronica előszavában:
"Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-, várasokrontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság, üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mimódon ellene állhassanak és hadakozjanak"

A Cronica Tinódi 29 históriáját tartalmazza, 23 dallammal. Sebestyén deák a 16. századi Magyarország legtermékenyebb szerzője, mintegy 13000 sort hagyott ránk. Elsősorban egy nagyszabású programon tudatosan munkálkodó író, aki alkalmanként vállalkozott saját szerzeményeinek előadására is. Lényegében teljes egészében feldolgozta Magyarország 1541 és 1552 közötti történelmét. Az általa leírtak minden ellenőrizhető esetben pontosnak bizonyultak. Elsősorban krónikásként kell értékelni, aki verses formában dolgozta fel korának történelmi eseményeit elsősorban hitelességre és nem művészi értékek közvetítésére törekedve. E "költői hitvallásból" az is következik, hogy Tinódi miért választotta a verses-énekes feldolgozási módot. Történetíróként Tinódit lényegesen előkelőbb hely illeti a magyar irodalomban, mint költőként. Szemlélete és szándéka alapvetően történetírói, az eseményekből nem válogatja ki a dramatizálhatóbbakat, hanem magát a folyamat leírást tekinti tárgyának. Rövid, de eredményekben gazdag pályafutása során írt bibliai epikát, széphistóriát, tudós énekből merítő feddő-oktató éneket, de munkássága gerincét a históriás énekei alkotják, amelyekben kora eseményeit azonnal megtörténtük után, azon melegében meséli el.

Dallamai felépítése, verssorainak egyensúlya, motivikája jellegzetesen magyar, s vitathatatlan kapcsolatban állt a korábbi évszázadok énekmondóinak dallamaival, a középkor daltermésével. Dallamai egyik jelentős forrása a magyar népdal, az egyházi népének és a református zsoltárének.
"Tinódi dallamaival a régi magyarság első reprezentáns műzenéje jelent meg Európa zenéjében. Ezek a dallamok olyan műzenei produkciót képviselnek, mely alapjaiban kétségkívül a népzene kultúrájára épül, de koncepciójában individuális, s azontúl nemzeti jelentőségű önálló művészetté emelkedett s amely nyilvánvalóan gazdagodott egykorú külföldi zenei áramlatok impulzusaival is. Tinódi zenéje a magyar kultúra első, egyetemes ( jelentőségében a nemzet minden rétegére kiterjedő) zenei megnyilatkozása volt." (Szabolcsi Bence)